Pár napja nagyon kedves Barátom, mesélt egy vicces történetet. Szingli ismerősének szerettek volna bemutatni egy Hölgyet. El is mentek szépen, ahogy kell, 4-esben vacsorázni.Megérkezik a Hölgy, leül emberünk mellé.

Szia-Szia, bemutatkozás, ahogy kell. A formalitások után elhangzott az este kulcs kérdése, aminek megválaszolása után már nem maradt több nyitott kérdés emberünkben. Mondjuk jobban végig gondolva emberünk hálás lehet, így legalább nem kellett hosszú órákat eltöltenie azzal, hogy rájöjjön akar-e egyáltalán valamit a Hölgytől.

,,Kérsz inni vagy enni valamit?" Hangzik az este kulcs kérdése. Majd a válasz: ,,Nem kösz már zabáltam."

Ezután a válasz után nem volt több kérdése emberünknek. Ezen a történeten nagyon jót nevettünk.

Majd a minap az élet rákontrázott erre a történetre. Bejött egy kis fiatal pincérlány a boltba. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy honnan tudom a betévedő vevők foglalkozását. Valamiért a legtöbb vevő ellenállhatatlan késztetést érez, hogy elmesélje nekem élete történetet. Ebben az esetben a válasz az, hogy már többször volt bent nálunk és kényelmes cipőt keresett, mert Ő felszolgáló egy étteremben.

Most valami városban futkosós cipőt szeretett volna. Sajnos nem találtunk a mértében. Nézeget egy papucsot, mondom neki, hogy próbálja meg nagyon kényelmes. Rám néz és a maga egyszerű ám annál közvetlenebb stílusában kérdi tőlem, hogy nem túl nyanyás-e? Mondom neki : ,,Dehogyis, nézd meg, tele van csili-vili kavicsokkal. Válasz ,,Á én nem szeretem az ilyen baszásos dolgokat".

Ilyenkor van az, amikor a kereskedő ráharap a nyelvére és elindul a raktár felé fuldokolva a röhögéstől. Mégse tehetem fel a kedves vevőnek Lajos barátom örök érvényű kérdését, hogy: ,,Tudod mi jobb egy bas***-nál? Kettő!" Miután levegőhöz jutottam, kifejeztem sajnálatomat, hogy nem tetszik neki a papucs.

Béke